Ha figyelünk a természet energetikájára, bioritmusunknak megfelelően harmóniában élhetünk önmagunkkal, és környezetünkkel.
Az évszakok változásának megvan a maga ciklikussága, harmóniája, belső ritmusa. Ha figyelemmel kísérjük az adott időszakot, egészséges, testi-lelki egyensúlyban élhetünk.
A TÉL a nyugalomról szól. Energiáink kicsit megpihennek, megfelelő időszak a relaxálásra, meditációra, önvizsgálatra, lelki megnyugvásra. A szervezet ebben az időszakban pihenésre vágyik, ezért nem baj, ha úgy érezzük, lustábban vagyunk. Az energiatakarékosság megmutatkozik abban is, hogy télen sokkal közelebb állnak hozzánk szeretteink, barátaink, akik melegséget árasztanak számunkra. A meghitt együttlétek közben feltöltődhetünk. A csodaszép havas tájakon nagyokat sétálhatunk, de akár a téli sportoknak is hódolhatunk. Ebben az évszakban szívesen készítünk számvetést, a tervek, vágyak és álmok megfogalmazódnak. Ideális időszak ez a szellemi feltöltődésre, az olvasásra vagy alkotásra. Lelki világunk általában télen tisztul meg könnyebben, ez a megbékélés, regenerálódás ajánlott ideje is.
A TAVASZ a testi-lelki megújulás, újjászületés, akár az újrakezdés évszaka. Kilépünk a téli kényelmi zónából, és új reményekkel, jókedvvel vágunk bele az éves tervek megvalósításába, baráti- ismeretségi körünk kiszélesítésére. Tavasszal könnyebben vagyunk őszinték és jobban hangot adunk annak, ami nem tetszik, viszont teljesen más hangnemben mondjuk ezt, mint más évszakokban. Ebben a hónapban kezdeményezünk bátrabban, mely megmutatkozhat akár a ruhatárcserében, frizura megváltoztatásában, teljesen új életirány meghatározásában. Olyanok között érezzük jól magunkat, akik inspirálnak, és kerüljük azokat, akiket nem kedvelünk.
A NYÁR az erő és a lazítás időszaka. A tavasszal elkezdett feladatokért már felelősséget kell vállalni, a kitartás és a szorgalom tükrében maximális energiáink alkotó erejét használjuk ki. Ez az évszak a dinamizmusról szól. Nagyszabású baráti összejövetelek, utazások, hajnalig tartó, szívvel-lélekkel kiélvezett pillanatok, az erős színek és a meghatározó benyomások jellemzik. Nyitás az élet felé, sokkal könnyebben találjuk meg a közös hangot másokkal.
AZ ŐSZ a tanulságok, elemzések, elismerések, az öröm, a nagylelkűség, a hála, a kudarcértékelés és számvetés ideje. Erőfeszítéseink vagy meghozták a várt eredményt, vagy nem. Felesleges energiáinkat szívesen fordítjuk mások megsegítésére. Ebben a hónapban adjuk a legtöbb meglepetés-ajándékot is. Az aranyszínben pompázó őszben lelkünk kitárul, a legmegfelelőbb időszak festésre, olyan egyedül végzett szórakoztató tevékenységre, melyben kiélhetjük kreativitásunkat. Ebben az évszakban egyéni- és társas kapcsolataink értékén is elgondolkozunk, akár megújítunk vagy szívesen zárunk le kapcsolatokat.
Használja ki az évszakokban rejlő megannyi lehetőséget, minden évszakban érezze jól magát!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: