Család, Gyermek, Szépségápolás

Így segítsd gyermeked életútját

A szülői felelősségvállalás és a figyelem vezet el gyermekünk sikeres életkezdéséhez.

Ha pontosan figyelünk gyermekünkre, figyelemmel kísérjük napi tevékenységét, egyértelműen láthatjuk, hogy melyik életkorban mi felé irányul a tehetsége, képességei, érdeklődési köre.

Gyermekünk nem fog hasonlítani ránk – ez szinte biztos -, úgyhogy kíméljük meg a gyermeket attól, hogy bármit is ráerőltessünk, legyen az összefüggésben akár a választott játékokkal, később a hobbival, edzéssel vagy tanulmányokkal.

Ne rontsuk el az életét azzal, hogy olyan szokásokat, mintákat, hiedelmeket, csalódásokat, negatív érzéseket erőltetünk gyermekünkre, melyhez neki semmi köze nincsen.

A gyermekünk önálló személyiség éppen úgy, ahogy mindenki más.

Ha figyelünk a gyermekre, pontosan lehet tudni, milyen játékra áhítozik, milyen mesék iránt érdeklődik (tündérmese, állatmese, tanulságos mese, stb.). Mindegyik egyformán jó. A játék- és mese iránti érdeklődésből a gyermek lelki világában lezajló folyamatokra is következtetni lehet. Pld. a mese vége pozitív vagy negatív, a játékkal szépen játszik, rendben tartja, esetleg dobálja, nem érdekli. Ebből a szülő egyértelműen megállapíthatja, hogy ő maga milyen példát mutat a gyermekének (rendszeretet, kupi, tárgyak, ruhaneműk megbecsülése, rendeltetésszerű használata, az érdektelenség egyértelműen azt jelenti, hogy a gyermekre nem figyelnek a szülők).

Iskolás korban előtérbe kerül, hogy melyik tantárgy lesz a kedvenc, melyiket fogja utálni, és melyek lesznek a megtűrtek.

Hat kognitív modell van, melyek egyértelműen mutatják a gyermek érdeklődési típusait.

  1. Művészi típus

Szeret rajzolni, verset, éneket, akár zenét írni, hangszerek iránt érdeklődik. Érzékeny, emocionális alkat. Szívesen jár múzeumba, koncertekre. Kedvenc tantárgy lehet a magyar nyelv- és irodalom, ének, zene, rajz, képzőművészet és az idegen nyelvek is.

  1. Kutató típus

Gondolkodó, érdekli a dolgok miértje, kérdésekkel halmoz el. Kíváncsi és önálló. Lehet kissé befelé forduló is. Sokat olvas. Kísérletezget ezzel-azzal. Kedvenc tantárgy lehet a kémia, matematika, biológia, később akár a tudományos élet felé is fordulhat.

  1. Vállalkozó típus

Meghallgat, majd alkudozik, érvel, sokat beszél, energikus, aktív, dinamikus, önálló, kockázatvállaló, útnak induló. Kedvenc tantárgy lehet a matematika, történelem, később a kommunikációs, üzleti tudományok, de akár a természettudományok is.

  1. Konvencionális típus

Lelkiismeretes, nagyon jó szervező, rendező. Szeret gyűjtögetni, megbecsüli értékeit. Nagyon jó a szövegértése, kiváló a szövegszerkesztése. Kedvenc tantárgy lehet a matematika, informatika, magyar nyelvtan, történelem, később is ugyanezek, illetve a tervezés, mérnöki ismeretek.

  1. Társas típus

Él benne a csoportszellem, szeret iskolatársaival, barátaival lenni, akkor érzi jól magát, ha többen körülveszik, többen játszanak. Figyelmes és nagylelkű. Hajlamos hallgatni másokra. Általában intenzíven sportol.  Szereti a nagy beszélgetéseket. Kedvenc tantárgy lehet a magyar irodalom, történelem, testnevelés, a szakkörök, később a pszichológia.

  1. Realisztikus típus

Kutató, gondolkodó, feltaláló. A praktikus dolgokat és a konstrukciós játékokat kedveli, de szeret barkácsolni is. Szereti a nagy sétákat, figyel a természet hangjaira. Kedvenc tantárgy lehet a matematika, földrajz, történelem, később a filozófia, műszaki tudományok.

Gyermekünkben nemcsak egy, hanem akár kettő-három típus ismérveit is megtalálhatjuk, hiszen majd kamaszkorban kezd kialakulni-, és felnőttkorra válik teljessé önálló személyisége.

Érdemes tehát figyelni gyermekünkre, hogy miben segíthetjük előmenetelét az életben.

Ha úgy látod, hogy a gyermeked kitartóan, egyértelműen érdeklődik egy tevékenység, tudomány vagy eszme iránt, fejleszd tovább benne úgy, hogy megveszed számára szükséges irodalmat, beíratod szakkörbe, szervezel érdeklődésének megfelelő programot, és hagyod őt kibontakozni.

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!