A gyermek számára mindenképpen lelki traumát, maradandó lelki sérülést és másokkal szembeni bizalmatlanságot is okoz a szülők válásának átélése.
Ugyanakkor egyrészt a statisztikák is azt mutatják, hogy azok a “gyermeki” házasságok nagyobb arányban végződnek válással, ahol a szülők elváltak. Okként említik meg az átélt negatív emléket, a frusztrációt, a szülőktől tanult konfliktusmegoldási mintákat, a problémás kapcsolatokban való megmaradást, a viták megoldására való képtelenséget.
Másrészt az is igaz, hogy nem mindenki válik el, akinek a szülei elváltak. Ennek oka a sikeres felnőtté válás, a rossz szülői minták elutasítása, önálló, független élet, szabad gondolkodásmód, és éppen az átélt lelki trauma hatására a család megbecsülése, megtartása.
Harmadsorban több olyan “gyermeki” válás történik, ahol a szülők mindvégig együtt maradtak, együtt élték le az életüket. Itt okként jelölhetők meg a negatív gyermekkori élmények, a gyermek nem érezte jól magát a szüleivel, esetleges erős motiváció a rossz szülői környezetből történő kiszabadulásra, olyan minta, ahol a szülők a házasság mindenáron való fenntartásáért dolgoztak.
Általánosan elmondható, hogy az elvált szülők gyermekei jóval átgondoltabban, megfontoltabban próbálnak párt választani. Tisztában vannak azzal, hogy a házasságért tenni kell, az fel is bomolhat.
Az elvált szülők gyermekei többnyire akaratuk ellenére nagyon hamar felnőnek, a gyermeki védekező mechanizmusok eredményeképpen idejekorán tudatos kis felnőttekké válnak.
Az elvált szülők gyermekeinek általános véleménye: nem fogok úgy élni, mint a szüleim. Nem fogom azt tenni, amit ők tettek velem.
A gyermekek felnőtté válásuk során külső szemlélőként néznek szüleik tetteire, tanulmányozzák, hogy mi történt, figyelnek szüleik megjegyzéseire, életvitelére, és bírálják is azt.
Az elvált szülők gyermekeinél nem tipikus, hogy többször házasodnak, vagy ugyanabba a hibába többször is beleesnek, értendő ez a többszöri rossz párválasztásra.
A szülők válásának következményeként a gyermek megtapasztalja azt is, hogy a szülei saját nehézségeik ellenére mellette voltak-e vagy nem. Ez a tapasztalat kialakítja a bizalomélményt, vagy bizalmatlanná teszi a gyermeket egy életre másokkal, akár saját családjával szemben is.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: